Ne haragudjatok, hogy eddig nem írtam, de most már nagyon kikívánkozik belőlem az írhatnék. Annyi minden lenne, amit olyan szívesen elmesélnék, de nem írhatom le őket. Illetve, nem tudom őket leírni. A legutóbbi post óta annyi minden változott, rossz irányba is egyaránt, de főleg jó irányba. Hamarosan jön a nyár, el kell kezdenem komolyabban folytatni az edzéseket, mivel jön a fürdőruha-szezon, és nem akarom a “szép” úszógumimat áztatni, inkább egy izmos hasat áztatnék. Úgyhogy mostantól heti kétszer futás lesz, valamint gyakrabban fogok felülésezni: reggel és este. Remélem akkor sikerül majd kicsit még jobban változtatni magamon. Ne értsetek félre, de már rég elkezdtem a felüléseket, azonban azzal nem nagyon megyek valamire, inkább nekilátok valami kardiómozgásnak (biciklizés, úszás, futás, stb.). Úszni, ugye nincs hol, ugyanis már nem vagyok búvárúszó (annyi fáradozással járt mindig egy másik városba átautózni, már maga az volt fárasztó). A biciklimet augusztus 20-án ellopták, úgyhogy jól elintéztem magam. Tehát marad az izzasztó, utálatos futás, de legalább az eredményt látni fogom. A bicikli azért is lett volna jó, mert akkor elmentem volna biciklitúrára is, amin tavaly is voltam, azonban ezért már nem kell aggódnom, hiszen július 1-jén indulok egy mini-Európa kirándulásra/turnéra, és meg sem állunk egészen Brüsszelen át Angliáig, pontosabban Londonig, majd onnan Párizsba. Szóval már nagyon várom az egészet, meg egy kicsit izgatott vagyok is, hogy hogyan fognak minket fogadni, milyen lesz a kaja, mi milyen lesz. Meg volt az második fellépésem is március 23-án, pont a szülinapomon, és az előadások után megleptek 2 tortával! Nagyon jó volt! Csajom még mindig nincs, de már tudtam dönteni, és egyáltalán nem azok közül, akiket korábban hittem, hogy döntenem kell közölük. Szóval a történet érdekes csavarral zárult, remélem lesz folytatás… Megint elkezdődött a sorozatszezon: Glee, The Vampire Diaries és Supernatural sorozatdélutánok vannak nálam innentől. A kampányt nem nyertük meg, így nem mi tartjuk a Diáknapot, pedig mi sokkal jobbak voltunk, de ők viszont népszerűbbek. És ez még csak egy tizede azoknak az izgalmas és kevésbé izgalmas sztoriknak, amikről talán beszámolok Nektek! Na most megyek is tanulni, holnap ugyanis történelem témazáró lesz. Sziasztok!
18 ápr